Stressz levezetés
Hogy miért ez cím? Nem is tudom, van-e értelme magyaráznom. A stressz engem mindig betalál, és most megint azzal küzdök, hogy ki kell adnom magamból a feszültséget. Igazi barátok híján megint csak marad ez semmire való blog. A legbosszantóbb, hogy az egész helyzetet magamnak köszönhetem.
Az éjszaka megint nyugtalanra sikerül. Minden egyes alkalommal, amikor azt hiszem, megszabadultam Ádámtól, jön egy üzenet az éjszaka közepén. A tegnapi a provokáció magasfoka volt, mintha tényleg fontos lenne. Azt írta mondania kell valamit, személyesen. Próbáltam nem bedőlni, és úgy háríta, hogy az rám ne legyen veszélyes. Alig bírtam tűrtőztetni magam, ordítottam volna. Esküszöm, teljesen azt hittem végre lezártuk a dolgot, és nem írogat többet. De folyton jön a fenyegetőzés, hogy normálisan beszéljek vele, mert jobb bánásmódot érdemel azért, hogy tartja a száját. Még most is olyan ideges vagyok, hogy legszívesebben szétvernék valamit, de leginkább az Ádám pofáját. Én csesztem el, tudom jól, soha még csak szóba sem kellett volna vele állnom. Na mindegy, ezzel már nem tudok mit tenni. Tegnap aztán elég durván küldtem már el. Megmondtam neki, hogy szépen hagyjon engem békén és foglalkozzon a saját életével, hagyja hogy én meg éljem az enyémet, mert szeretem a Danit, és neki csak az a fontos, hogy bekavarjon, meg tönkre tegyen valamit. Na aztán ezután ezzel a mondattal elköszönt: "oksi, ne haragudj... ha valami van, tudod hol találsz" Már úgy voltam vele, hogy lassan hányni fogok ettől a színlelt kedvességtől. Arról meg nem is beszélve, hogy rendesen félek már ettől a figurától, mert tényleg mondhat olyanokat a Daninak, amit én nem szeretném, hogy halljon. Akár igaz akár nem. Mert ettől az is kitelik, hogy hazudjon.
Most megint napokig, de lehet hogy hetekig kell azon aggódnom, hogy nem talál-e valami módot, hogy kapcsolatba lépjen a Danival, és elmondja neki a szarságait. Elgondolkodtam azon is, hogy talán tényleg meg kellene előznöm, és szépen megbeszélni a Danival a dolgokat. De nagyon nem akarom, hogy megharagudjon rám, és elveszítsem a bizalmát. Nem tudom mi lenne velem nélküle. Nem mindig leányálom a kapcsolatunk, de szeretjük egymást, és én nem tudnék már mást szeretni. Viszont nincs bátorságom erről az egész történetről beszélni vele. Próbálom halogatni, addig amíg talán már nem is kell róla beszélni. Eddig nem történt semmi, és most már reménykedem benne, hogy sikerült végleg leráznom Ádámot. Nem tudom, mit csinálnék, ha egy-két hét múlva megint elkezdene zaklatni. Most sem igazán bírom ezt a tehetetlenséget, csak várok, hogy végre véglegesen lecsengjen a dolog, és elfelejthessem.
Na mindegy, most hogy kiírtam magam, talán kicsit megnyugszom. És utólag is bocsánat a sok helyesírási hibáért, de idegesen ennyi tellett tőlem. Jah és könyörgöm, ha valaki olvassa ezt a szerencsétlen bejegyzést, küldjön már egy üzenetet és adjon valami tanácsot, mert lassan úgyérzem az lenne a legjobb ha kiugranék valamelyik emeleti ablakon....