Money, money, money....
A pénz szörnyeteget képes csinálni az emberekből... Olyan szörnyeteget, akinek nem számít semmi és senki, bárkin átgázol, csak az övé legyen ami "jár neki".
Tegnap anyámnál jártam, és mint mindig, újra csak a kiábrándultságomat tudtam magammal haza vinni. Felháborított, amit hallottam. Apám házát kiadtuk albérletbe, 20 000 Ft-ért. Úgy beszéltük meg, mindenki kap fejenként 5 000 Ft-ot, így egyenlően oszlik el a pénz négyünk között.... Amikor Dani már a legelején megmondta, hogy anyám egyszer ezzel a döntéssel még szembeszáll, nem igazán hittem, hogy valóban ez fog történni... de mégis. Mivel a ház fele az övé, harcol azért a nyamvadt 5 000 Ft-ért. Mi meg osztozzunk a maradék tízezren hárman. Kifakadtam, de mindek, hiszen akinek a saját lelkiismerete nem dolgozik, annak senki sem tudja felnyitni a szemét.
Engem nem az összegek zavarnak, mivel én valószínüleg amúgy sem kértem volna el a részem, hiszen mindennel a nővérem foglalkozott, legyen inkább az övé, és most még inkább ezt gondolom. Az háborít csak fel, hogy ennyi pénzen megy a vita, arról nem beszélve, hogy anyám fejében meg sem fordul, hogy a saját gyerekeitől veszi el azt a pénzt, akiknek talán jobban kell.... Egy némber, és egyszerűen képtelen vagyok őt tisztelni és szeretni. Minek az embernek ellenség, ha van családja....
Mikor hazafelé sétáltam a kutyámmal, csak próbáltam visszafolytani a könnyeimet. Hogy lehet valaki ekkora haszonleső? Nem értettem, és nem is fogom soha megérteni, hogy lehet fontosabb, néhány rongyos ezres az embernek, mint a saját gyerekei...
Nekem nem kell örökség, vagy pénz... Legszívesebben részt sem vennék ebben az egészben. Néha csak arra gondolok, egyszerűbb lenne őket elfelejteni, nem tartozni senkihez. Üljek inkább a járda szélén, nincstelenül, de lagalább jó ember maradjak.