Képek a múltból
Mindig is imádtam nézegetni a család régi fotóalbumait. Gyermekkoromban naponta akár többször is végiglapoztam, kérdezgetve kik vannak a képeken. Szerettem, mert kreálhattam egy kis emlékképet a fotók alapján, megismerhettem olyan eseményeket, ahol nem voltam ott, vagy még ott sem lehettem mert születésem előtt történtek.
Volt néhány kedvenc képem is. A nagymamámról volt egy fekete fehér kép, amit mindig élvezettel nézegettem. Egy gyönyörű nőt láttam rajta, olyan volt mint egy dáma. Elmerültem a vonásaiban, és talán ha nem tudtam volna, kit látok, úgy hittem volna egy régi, híres színésznő szemeibe nézek. Kerestem a hasonlóságokat a kép, és az akkori valóság között. Próbáltam elképzelni, milyen lehetett ő akkor, mire gondolhatott, milyen életet élt. Emlékképek helyett fantáziamorzsákat szórtam köré, és ez éppen kielégítette gyermeki kíváncsiságomat.
A feketefehér képek könnyen magukkal ragadtak. Édesapámról is van egy. Valamilyen véletlen folytán ez nálam is maradt, és még most is gyakran nézegetem. Hogy kit látok rajta? Egy tizenéves, bohém fiút, egy hippit. De ott volt valami csillogás a szemében, ami aztán valamikor elveszhetett. A képről mindig eszembe jut egy történet, amit ő idézett fel a fiatalkorából, és valahogy a fejemben ragadt. Édesapámnak szép hosszú haja volt, és ezt nem mindenki nézte jó szemmel. Vallásos család volt az övé. Egyszer az történt, hogy a plábános egy helybeli lánnyal pénzt küldött apámnak, hogy menjen el fodrászhoz, és vágassa le a haját. Persze mondanom sem kell, hogy ez nem ment ilyen egyszerűen. Apukám megmondta a lánynak, vigye csak vissza a pénzt a papnak, és mondja meg neki, hogy nem fogja rövidre vágatni a haját, ha pedig egyszer mégis meg akarná tenni lenne rá pénze. Azt hiszem a fotó mindent elmond. Csak egy egyszerű kép, de a külsőségek mögött életérzés van.
Aztán a réges-régi képek mellett ott vannak azok is, amelyekhez már konkrét emlékek fűződnek. Közös családi pillanatok, fordulópontok. Minden megörökített pillanat egy olyan foszlány a múltból, ami valamiért fontos. Ott van például az általános iskolás ballagásomon készült fotó. Amikor ránézek megfordul a fejemben a kérdés, hogy vajon hová lettek azok az emberek, akik akkor ott egy családként álltak egymás mellett. Mennyi minden történt azóta. Na meg aztán milyen szép voltam régen :) Néhány kilóval, és ezernyi aggodalommal kevesebb...
Szívesen emlékszem vissza a barátokkal töltött meleg nyári napokra is. Amikor biciklivel átruccantunk a szomszédos falukba, hogy meglátogassuk egymást. Ilyenkor ritkán készültek képek, hiszen mással voltunk elfoglalva. Elmondani nem lehet, mennyit nevettünk. Ezek az idők már soha nem jönnek vissza. Akiket a képen láttok, már nincsenek sehol. Mind megváltoztunk, és találkozunk is még, már semmi sem ugyanolyan. A változás nem mindig rossz, nem rekedhetünk meg egy korszakban, de azért néha jó lett volna ha egy-két dolog úgy marad. De sajnos minden változik, csak az emlékek nem...
