Egészségben, betegségben...
Ami azt illeti, nem voltak egyszerű napjaim mostanában. Az egészségem és a hitem is lassacskán elhagyott, néha pedig nagyon gyengének érzem magam.
Már az előző bejegyzésben is említettem, hogy nem vagyok túl jól. Nem igazán szerettem volna orvoshoz menni, mindig is próbáltam jó nagy ívben elkerülni a dokit. Ez most sajnos nem sikerült. Múlt hét kedden sajnos megkellett látogatnom az orvosi ügyeletet. Talán nem is vettem elég komolyan a problémákat, éltem az életem, ahogy addig, és néhány napig a rosszullétek is elkerültek. Kedden aztán találkozni szerettem volna anyámmal, hogy addig se unatkozzam. Ő a kórházban volt vizsgálaton, és nagyon sokat kellett várnia, gondoltam elmegyek oda hozzá, egyikünk sem lesz egyedül. Minden egész jó volt, én is jól éreztem magam. Amikor a vizsgálat véget ért, haza mentünk anyámékhoz, Csaba már otthon volt. Épp hogy leültem, már jött is a rosszullét, olyan amilyen előző hétvégén is előfordult. A szívem hirtelen megtorpant, majd nagyot ütött, elszédültem, a bal kezem pedig zsibbadni kezdett. Kb délután 3 óra volt mikor az egész kezdődött, ezért még ügyeletet sem tudtunk hívni, mivel az csak 4-től elérhető. A mentőállomásra telefonáltunk, de nem igazán vettek komolyan, amikor anyukám átadta nekem a telefont. Szerintem úgy gondolhatják, amíg valaki beszélni, járni tud, meg el tudja mondani, mik a panaszai, addig nincs baja. A pulzusom ekkor is kb 120-as volt, nyugalmi állapotban, de a telefon túloldalán csak annyit mondtak, valószínűleg pszichológia eredetű, és nincs nagy gond, majd ha lesz ügyelet menjek be. Hát be is mentem 4 után, anyukám lekísért busszal, ott pedig Dani várt. Persze eddigre a tünetek nagyrésze elmúlt, és úgy gondoltam úgysem fognak velem igazán foglalkozni, nemhogy kozházba küldjenek. Végül megviszgáltak, arra a következtetésre jutottak, vagy a pajzsmirigyemmel lehet baj, ha pedig nem azzal, akkor a szívemmel. Adtak egy bétablokkoló nevű szert, ami segít, hogy ne menjen nagyon fel a pulzusom. A háziorvostól ezután kértünk beutalót vérvételre, amire hétfőn el is mentem. Tegnap el tudtam menni az eredményért, amiből kiderült, hogy valóban a pajzsmirigyem lehet az oka a bajoknak. Háziorvoshoz holnap megyek, de azért laikusként is látni a vérképen mi a gond. Remélem azért megoldódik a dolog, mert a gyógyszer mellett is sajnos megesik, hogy össze-vissza ver a szívem, és rosszul leszek. Nem is igazán szeretek egyedül lenni, de sajnos a napokban ez is sokszor elődordul.
Dani ma éjszaka is dolgozik, délután kb 4 órát volt itthon. Holnap velem lesz egész nap, de aztán éjjelre megint megy melózni.
Emellett meg néha eléggé egyedül érzem magam a problémáimmal, Hiába is lenne velem, ha úgy érzem nem áll mellettem, ha mondjuk rosszul vagyok. Inkább akkor is csak kaffog velem, felidegesít, vagy elszomorít. Nem igazán tudok vele beszélni a gondjaimról és az érzéseimről... Nagyon sokszor sírva is fakadtam mostanában miatta, és szinte nem is érdekelte őt. Ha valamit mondok az is baj, ha meg hallgatok az is baj, mert akkor nem viselkedek vele normálisan. Ezekben a helyzetekben nem is tudom, mit tudnék csinálni, hiszen teljesen mindegy, úgysem vagyok jó... Ezt az érzést elég nehéz elmagyarázni. Olyan mintha valaki azt akarná ne csinálj semmit, de ha semmit sem csinálsz, az sem tetszik neki. Én ilyenkor, amikor beteg vagyok, rosszul érzem magam nagyon vágyom a törődésre, de úgy érzem igazán senkit nem érdekel mi van velem....
Mindezek mellet azért történt még pár dolog az elmúlt héten... A múlt hét kedd aztán nagyon nem volt a szerencse napom. Nagyon aggódtam már az egészségem miatt, erre az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy csipog a telefonom. Üzenetet kaptam facebookon, de sajnos nem attól, akitől azóta is nagyon várom... Ádám volt az. Mindössze annyit kérdezett haragszom-e rá. Nem írtam vissza, éjszaka soha sem szoktam, jobb ezt átgondolni, és tiszta fejjel cselekedni. Végül másnap délelőtt szántam rá magam a válaszra, amit az éjszakai álmatlanságom alatt százszor is megfogalmaztam... Megpróbáltam diplomatikus lenni, mert nem akartam magam alatt vágni a fát. Közöltem vele, hogy nem haragszom, de nem kellene beszélnünk egymással, mert nekem annál a Dani fontosabb, hogy ezzel kockázztassam, és persze leírtam, hogy az egészségem miatt sincsa szükségem a stresszre. Ádám vette a lapot, de azért nagyképűen benyögte, hogy azért felvilágosított legalább rendesen... Nem volt kedvem veszekedni, szépen elköszöntem, remélem örökre. Most, itt, ezúton is szeretném magam emlékeztetni, hogy SOHA de SOHA TÖBBET ne lépjek vele kapcsolatba!!!!
A hétvégén nálunk volt Vivi, szombaton este elmentünk korcsolyázni, ami nagyon jó volt. Daninak sajnos eléggé nehezen megy, és ezért nem voltunk ott túl sokat. De azért jól éreztük magunkat. Vivi vasárnap ment haza, hétfőn pedig mehettem vérvételre, aztán egész nap otthon.
Esztivel is beszéltem a hétvégén telefonon :D Ez most nagy haladás a mi helyzetünkben. Ezelőtt megbeszéltük, hogy ilyentájt találkozunk majd, eljön hozzám, de sajnos mivel dokihoz kell mászkálnom ez most elmaradt. De már alig várom, hogy lemenjen ez az egész, és újra találkozhassak vele.
Grace ma írt nekem, hogy kiderült, miért nem kapja meg a tb-t. Az a helyzet, hogy amikor kapott levelet a határozatról nem olvasta el, csak most, mikor gond volt. A levélben azt írták neki, nem jogosult a tb támogatásra, mivel a családnak két ingatlanja van, az egyiknek a fele pedig az ő nevén van. Valamint van kocsojuk is ezért szociálisan nem rászorult. Na már most, ezt azért tartom én is jogtalannak, mivel egyrészt mintkét ingatlant árulják, pénzük nagyon jól tudom, hogy alig van, tehát kizárt dolog hogy a tb járulék fizetésére is jusson. Az meg a másik fele a dolgoknak, hogy mind a ház, mind a kocsi inkább csak viszi a pénzt mint hozná, Grace-nek nincs keresete, a számlákat is alig tudja fizetni az anyukája. Én nagyon sajnálom őt, és néha arra gondolok bár olyan helyzetben lennék, hogy tudnék neki segíteni. Mivel a levelet sem olvasta el mikor kellett volna, már a fellebbezési határidő is rég lejárt :( Én tiszta szívemből remélem, hogy valahogy meg lehet majd oldani a dolgot, és a munkaügyi kozpontban intéznek valamit. Szegény lány így is annyit idegeskedik mindenen, és annyira szeretném, hogy jó legyen neki... hát reménykedünk...
Tegnap az én édes Vilma kutyámat is el vittem oltásra. Most itt szuszog mellettem, olyan édes. Imádom, amikor éjjel bököd, hogy engedjem be a takaróm alá, aztán odabújuk mellém összekuporodva :) Ő az én mindenem, nagy leckéket ad nekem néha. Tegnap szegényem nagyon rosszul volt este, mindent kihányt, talán a féreghajtó tabletta miatt, amit az oltás mellé kapott. Fél éjszaka nem tudtam aludni miatta, mert takarítottam utána. Először nagyon mérges voltam rá, hogy nem hagy aludni, és majdnem kiabáltam is vele. De aztán mikor lefeküdtem, ő jött oda hozzám vígasztalásért, és rájöttem, milyen gonosz voltam, hogy vele mérgelődtem. Eszembe jotott nekem mennyire rosszul esett, mikor szarul voltam és betegnek éreztem magam, a Dani medig olyan volt velem, mint én a kis Vilmával. Amikor ezt átgondoltam, magamhoz öleltem, beengedtem a takaróm alá, és bocsánatot kértem tőle. Vígasztalgattam, nyugtatgattam, hogy könnyebben elaludjon. Csak annyit mondhatok, egy állatnál nincs jobb tanító mester...